Április 11.: A magyar költészet napja
Április 11-én a magyar irodalom egyik legfontosabb ünnepére készülünk. 1964 óta ezen a napon – József Attila születésnapján – tisztelgünk nemzeti líránk előtt.
Városunk számára ez a dátum kettős ünnep: ma emlékezünk Márai Sándorra is. Világhírű írónk és költőnk szintén ezen a napon született, és stúdiószínpadunk névadójaként szellemi öröksége mindennapi munkánk alapköve.
Idén József Attila gondolataival köszöntjük az ünnepet:
„A mű nem annyira a művész, mint inkább azok által él, akik szeretik a művészetet, és azért szeretik, mert keresik az emberséget.”
E szellemiségben hívjuk Önöket, hogy ezen a napon álljanak meg egy pillanatra, olvassanak el egy verset, és találják meg a sorokban az emberi sorsok közösségét. Legyen a költészet ma is közös nyelvünk!
Júniusi varázslat és nyomozás a Thália Színházban
A június a Thália Színházban az érzelmek és a felfedezések jegyében telik. Műsorunkban egyaránt helyet kap a legkisebbeknek szóló zenés varázslat és a felnőtt közönséget megszólító, mély lélektani detektívtörténet. Szeretettel hívjuk Önöket, töltsék velünk az évad utolsó pillanatait is!
Ismét műsoron: A kutya különös esete az éjszakában!
Nagy örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy a korábbi jogdíjas akadályok sikeres rendezését követően színházunk ismét műsorra tűzi Mark Haddon világsikerű regényének színpadi adaptációját, A kutya különös esete az éjszakában című előadást. Ezúton is köszönjük türelmüket és megértésüket, amelyet a kényszerű szünet ideje alatt tanúsítottak.
FONTOS KÖZLEMÉNY!
Sajnálattal tájékoztatjuk kedves Nézőinket, hogy a M. Haddon-S. Stephens: A kutya különös esete az éjszakában c. előadás az előzetesen meghirdetett áprilisi és májusi időpontokban a jogtulajdonosokkal zajló, jelenleg is folyamatban lévő adminisztratív és jogi egyeztetések miatt elhalasztásra kerülnek.
Májusi műsorajánló
Májusban ismét élettel telik meg a nézőtér: tovább követhetik az évad egyik legkülönlegesebb produkcióját, a hónap végén pedig egy nívós vendégjátékot köszönthetünk színpadunkon.
Április 11.: A magyar költészet napja
Április 11-én a magyar irodalom egyik legfontosabb ünnepére készülünk. 1964 óta ezen a napon – József Attila születésnapján – tisztelgünk nemzeti líránk előtt.
Detektívtörténet és különleges belső utazás: Érkezik az évad utolsó bemutatója
Színházunk az idei évadot egy rendkívüli produkcióval zárja: Mark Haddon világsikerű regényének színpadi adaptációja, A kutya különös esete az éjszakában érkezik Matusek Attila rendezésében.
A világot jelentő deszkák ünnepe: Köszöntjük a színházi világnapot!
Március 27-én világszerte a színházművészetet, annak alkotóit és a pótolhatatlan közönséget ünnepeljük. A színház híd az emberek, kultúrák és gondolatok között. A mai ünnepnapon tisztelettel adózunk minden művésznek, aki estéről estére életre kelti a történeteket, és köszönjük Önöknek, hogy megtöltik élettel nézőterünket.
Áprilisi műsorajánló
Az április a színházi élmények jegyében telik: repertoárunkon egy fergeteges vígjáték és egy világsikerű dráma mellett egy különleges, Kassa városát éltető előadás is helyet kapott.
Márciusi programajánló
Szeretettel várjuk nézőinket márciusi előadásainkon! Ebben a hónapban a saját produkcióink mellett egy vendégjátékot is láthatnak a nagyszínpadon.
Februári programajánló
Februárban a Thália Színház izgalmas programmal várja a közönséget– a Nők az idegösszeomlás szélén musical elsöprő spanyol szenvedéllyel, lehengerlő koreográfiákkal és élő zenével kecsegteti a nézőket.
Nők az idegösszeomlás szélén - hamarosan a Thália színpadán!
A 2025/2026-os évad harmadik bemutatója egy fergeteges musical, amely a humor és a szenvedély táncát járja – Pedro Almodóvar világhírű filmjének sodró színpadi adaptációja, a „Nők az idegösszeomlás szélén” érkezik a kassai Thália Színház színpadára.
Ünnepi nyitvatartás a Tháliában
Tájékoztatjuk kedves Nézőinket, hogy színházunk 2025. december 22. és 2026. január 6. között zárva tart. Ez idő alatt jegypénztárunk és ügyfélszolgálatunk sem üzemel, online jegyvásárlás azonban továbbra is elérhető a januári előadásokra. Megértésüket köszönjük.